1999

Ambient Fesztivál - a Zum Kulturális Alapítvány szervezésében Zum, Szemző Tibor, Silicon Carne - /Budapest, Trafó, 1999. október 01-02./ Az ambient jelzővel megcímkézett zenék eddig nem sok vihart kavartak itthon. Ezért volt felüdítő már csak a tudat is, hogy itt készül valami, nem mintha bármelyik stílus, vagy stílusnak kikiáltott valami is önértékkel bírna számomra. A kétnapos rendezvény ígért ismert és kevéssé ismert előadókat, tehát volt esély meglepetésekre is. A fesztivál szervezői felhívták az érdeklődők figyelmét a plakáton, hogy belépés: csakis cipő nélkül (mint otthon). Már ez magában sejtette, hogy valami lágy, meghitt ruganyos járást biztosító környezet (ambient) kialakításán munkálkodnak. A valóság azonban túltett minden várakozásomon, már ami a hangulatteremtést illeti. A Trafó nagytermét kibélelték fekete drapériával, ami így egy sátrat alkotott, a mennyezetről pedig fehér leplek omlottak a föld felé, néha egészen elérhető közelségig. A terem közepén, ahol a leomló drapéria tölcsérszerű formát adott kapott helyet DJ- és keverő-pult (mintha a föntről öntenék a zenét). A lemezeket az I&I Records-os DJ Mangó és DJ Naga bűvölte a közönség nagy megelégedésére. A földre filcszőnyeget fektettek, és tömött zsákokból kis szigeteket képeztek, mely szigetek közepén, tálcán elhelyezett mécsesek és füstölők égtek. Az est házigazdái (kedves lányok és fiúk) folyamatosan cserélgették a leégett mécsesek és füstölőket, megőrzendő a sejtelmes hangulatot. A mécseseken túl egyéb megvilágítás a terem nem kapott, s így a tér egyfajta ópiumbarlang, budoár hangulatot kapott a tér, ahol az emberek a zsákokra heveredve élvezték egymás társaságát és a zenét. A közönség csak lassan szállingózott, s lehet, hogy a DJ-k, akik egyébként szépen megalapozták a hangulatot, emiatt húzták egy kicsit soká. Teltház az időhúzás ellenére sem lett. Talán szűken össze jött 100 ember, ami ideálisnak is tűnhetne, mert így kényelmesen mindenki maga alá gyűrhetett egy-két zsákot, és tökéletes kényelembe helyezkedhetett. Egy szó mint száz, minden adott volt egy kis nagyon finom zenehallgatásra. Az első fellépő Szemző Tibor volt, aki ezen az estén a 'Snapshot from the Island' című lemezét mutatta be egyszemélyben. Az alapok felvételről jöttek, a fuvola és annak effektezett hangjai viszont élőben voltak hallhatók. Azt hiszem Szemző telitalálat volt, hiszen, (annak ellenére, hogy zenéje műfajok felett áll és meglehetősen öntörvényűen halad a maga útján) különösen filmzenéi megvalósítják azt, amit sok úgynevezett ambient-es előadó nem képes, aurát, atmoszférát, feszültséget teremtenek és oldanak. Szemzőt, rövid DJ-eskedés után a Zum követte. A formáció, mely három fiúból és egy lányból állt, megkapó ritmusokkal, basszusremegéssel és fuvolával teremtett kicsit etnós, kicsit jazz-rockos hangulatot. A csapat erőssége a kéttagú ritmusszekció, amely a fellépés során használt ceglédi kannát és tamtamot is. Főként nekik köszönhetően a számaik többsége könnyen befogadhatóak és dúdolhatóak voltak, azonban úgy éreztem, hogy az előadás végére elfáradt az anyag. A túlnyomó részt azonos logikára és ötletre épülő (sodró ritmusok és basszusfutamok feldíszve egyébként érdekes és eredetinek ható hangokkal), de soha sem sekélyes számok nem hoztak már számomra túl sok izgalmat. Egyetlen olyan rész volt, ahol kifejezetten esetlennek éreztem a produkciót, amikor is, ha jól hallottam, franciául énekeltek. Ez, egyrészt nekem menthetetlenül Stereolab-ot jutatja eszembe, másrészt hangulatra nagyon polbeat-es, mozgalmi volt. Ezen túl, az ének furcsán hatott az addig instrumentális produkcióban. Összességében úgy éreztem, hogy a Zum egy nagyon ígéretes vállalkozás, és egy-két év alatt valóban kinőhetik magukat. Hajrá! Újabb DJ produkció következett, majd a legalább 8 tagú Silicon Carne lépett a színpadra. A színpad előterében egy komplett elektromos dobfelszerelés, hátul pedig majd mindenki széken, dobokkal az ölében. A zenekart ezen túl egy szintetizátor, egy gitár és egy extravagáns vokálos lány erősítette. Nagyon szimpatikus csapat. Igazi civil figurák, mintha egy baráti focicsapatnak a sideproject-jéről lenne szó. Ennek a hülyeségnek természetesen semmi köze a zenéjükhöz, ami hosszan nyúló, a Zum-hoz hasonló csak annál erőteljesebb, rituálisabb dobalapokra, fergeteges és szürreálisnak ható szintetizátor hangokra, és rap-szerű énekre épült. A nyelv, amin énekeltek beazonosíthatatlan volt. (Később megtudtam, hogy a zenekar magyar). Előadásuk egyszerre volt komoly és ironikus, pszichadelikus és eksztatikus örömzene, mintha egy kortárs és eklektikus repertoárral rendelkező, kissé ittas cigány- és avantrockbanda ötvözetét hallottunk volna. Egyszerűen nem tudtam, hogy komolyan kell őket venni. Minden esetre én élveztem, amit csináltak. Az este már annyira a hajnal felé közeledett, hogy az utolsó színpadi produkcióját, már nem volt erőm megvárni. A fesztivál, túlnyomó részt DJ-ket felvonultató, második napjára, sajnos nem tudtam elmenni, így a erről nincs módomban beszámolni. Annyit azonban meg szeretnék jegyezni, hogy az ambient-es elnevezés kicsit félrevezető volt (vagy nem a zenére kellett vonatkoztatni?), hiszen jóformán nem hallhattunk olyan előadást, amelyik valóban ütemeket és dobot kerülő hangzásból építkezett volna. Ennek ellenére dicséret illeti a Zum Kulturális Alapítványt és segítőiket, a fesztivál létrehozásáért tett lelkes és odaadó munkájáért. Értesüléseim szerint a fesztiválnak a második nap sem sikerült több hallgatót vonzania, és jelentős ráfizetéssel végződött a vállalkozás. Sajnálom, és sajnálhatják azok is, akik nem voltak ott. Reméljük, nem adják, nem adjuk fel. András, 1999. október 3., Ultrahang Alapítvány