A hétköznapi közönyből megyek haza!

Kedvenc - Aug 21, '07 9:21 AM - for everyone
Category: Other

A tudatba kukucskálni

interjú Biljarszkij Emillel, a Korai Öröm billentyűsével

http://lektur.transindex.ro/?cikk=2317

Alkoholmentes önismeret

interjú Cserepes Pannival, a budapesti Cökxpon Ambient Társaság alapítójával

http://lektur.transindex.ro/?cikk=2733

Ambient, a belső filmszínház

Népszabadság, 2002 július 13.

Ápol, eltakar - nyit a Cökxpon Ambient Café Theatre

 2007. június 8-9.
 
Az ambient körülveszi az embert, anélkül, hogy állandó, feszült figyelmet gerjesztene, a muzsika használható olvasószemüvegnek, de akár Mézga Aladár űrhajóját is helyettesítheti. A június nyolcadikán a Soroksári úton nyitó Cökxpon Ambient Café Theatre lesz az első olyan pesti hely, amelynek ez a változatos és varázslatos hangszőnyeg elengedhetetlen és állandó tartozéka lesz.

Cökxpon Ambient Fesztivál - Trafó

1999. október 1-2.
 
Az ambient jelzovel megcímkézett zenék eddig nem sok vihart kavartak itthon. Ezért volt felüdíto már csak a tudat is, hogy itt készül valami, nem mintha bármelyik stílus, vagy stílusnak kikiáltott valami is önértékkel bírna számomra. A kétnapos rendezvény ígért ismert és kevéssé ismert eloadókat, tehát volt esély meglepetésekre is.
 
A fesztivál szervezoi felhívták az érdeklodok figyelmét a plakáton, hogy belépés: csakis cipo nélkül (mint otthon). Már ez magában sejtette, hogy valami lágy, meghitt ruganyos járást biztosító környezet (ambient) kialakításán munkálkodnak. A valóság azonban túltett minden várakozásomon, már ami a hangulatteremtést illeti.
 
A Trafó nagytermét kibélelték fekete drapériával, ami így egy sátrat alkotott, a mennyezetrol pedig fehér leplek omlottak a föld felé, néha egészen elérheto közelségig. A terem közepén, ahol a leomló drapéria tölcsérszeru formát adott kapott helyet DJ- és kevero-pult (mintha a föntrol öntenék a zenét). A lemezeket az I&I Records-os DJ Mangó és DJ Naga buvölte a közönség nagy megelégedésére. A földre filcszonyeget fektettek, és tömött zsákokból kis szigeteket képeztek, mely szigetek közepén, tálcán elhelyezett mécsesek és füstölok égtek. Az est házigazdái (kedves lányok és fiúk) folyamatosan cserélgették a leégett mécsesek és füstöloket, megorzendo a sejtelmes hangulatot. A mécseseken túl egyéb megvilágítás a terem nem kapott, s így a tér egyfajta ópiumbarlang, budoár hangulatot kapott a tér, ahol az emberek a zsákokra heveredve élvezték egymás társaságát és a zenét.
 
A közönség csak lassan szállingózott, s lehet, hogy a DJ-k, akik egyébként szépen megalapozták a hangulatot, emiatt húzták egy kicsit soká. Teltház az idohúzás ellenére sem lett. Talán szuken össze jött 100 ember, ami ideálisnak is tunhetne, mert így kényelmesen mindenki maga alá gyurhetett egy-két zsákot, és tökéletes kényelembe helyezkedhetett. Egy szó mint száz, minden adott volt egy kis nagyon finom zenehallgatásra.
 
Az elso fellépo Szemzo Tibor volt, aki ezen az estén a 'Snapshot from the Island' címu lemezét mutatta be egyszemélyben. Az alapok felvételrol jöttek, a fuvola és annak effektezett hangjai viszont éloben voltak hallhatók. Azt hiszem Szemzo telitalálat volt, hiszen, (annak ellenére, hogy zenéje mufajok felett áll és meglehetosen öntörvényuen halad a maga útján) különösen filmzenéi megvalósítják azt, amit sok úgynevezett ambient-es eloadó nem képes, aurát, atmoszférát, feszültséget teremtenek és oldanak.
 
Szemzot, rövid DJ-eskedés után a Zum követte. A formáció, mely három fiúból és egy lányból állt, megkapó ritmusokkal, basszusremegéssel és fuvolával teremtett kicsit etnós, kicsit jazz-rockos hangulatot. A csapat erossége a kéttagú ritmusszekció, amely a fellépés során használt ceglédi kannát és tamtamot is. Foként nekik köszönhetoen a számaik többsége könnyen befogadhatóak és dúdolhatóak voltak, azonban úgy éreztem, hogy az eloadás végére elfáradt az anyag. A túlnyomó részt azonos logikára és ötletre épülo (sodró ritmusok és basszusfutamok feldíszve egyébként érdekes és eredetinek ható hangokkal), de soha sem sekélyes számok nem hoztak már számomra túl sok izgalmat. Egyetlen olyan rész volt, ahol kifejezetten esetlennek éreztem a produkciót, amikor is, ha jól hallottam, franciául énekeltek. Ez, egyrészt nekem menthetetlenül Stereolab-ot jutatja eszembe, másrészt hangulatra nagyon polbeat-es, mozgalmi volt. Ezen túl, az ének furcsán hatott az addig instrumentális produkcióban. Összességében úgy éreztem, hogy a Zum egy nagyon ígéretes vállalkozás, és egy-két év alatt valóban kinohetik magukat. Hajrá!
 
Újabb DJ produkció következett, majd a legalább 8 tagú Silicon Carne lépett a színpadra. A színpad eloterében egy komplett elektromos dobfelszerelés, hátul pedig majd mindenki széken, dobokkal az ölében. A zenekart ezen túl egy szintetizátor, egy gitár és egy extravagáns vokálos lány erosítette. Nagyon szimpatikus csapat. Igazi civil figurák, mintha egy baráti focicsapatnak a sideproject-jérol lenne szó. Ennek a hülyeségnek természetesen semmi köze a zenéjükhöz, ami hosszan nyúló, a Zum-hoz hasonló csak annál eroteljesebb, rituálisabb dobalapokra, fergeteges és szürreálisnak ható szintetizátor hangokra, és rap-szeru énekre épült. A nyelv, amin énekeltek beazonosíthatatlan volt. (Késobb megtudtam, hogy a zenekar magyar). Eloadásuk egyszerre volt komoly és ironikus, pszichadelikus és eksztatikus örömzene, mintha egy kortárs és eklektikus repertoárral rendelkezo, kissé ittas cigány- és avantrockbanda ötvözetét hallottunk volna. Egyszeruen nem tudtam, hogy komolyan kell oket venni. Minden esetre én élveztem, amit csináltak.
 
Az este már annyira a hajnal felé közeledett, hogy az utolsó színpadi produkcióját, már nem volt erom megvárni.
 
A fesztivál, túlnyomó részt DJ-ket felvonultató, második napjára, sajnos nem tudtam elmenni, így a errol nincs módomban beszámolni. Annyit azonban meg szeretnék jegyezni, hogy az ambient-es elnevezés kicsit félrevezeto volt (vagy nem a zenére kellett vonatkoztatni?), hiszen jóformán nem hallhattunk olyan eloadást, amelyik valóban ütemeket és dobot kerülo hangzásból építkezett volna. Ennek ellenére dicséret illeti a Zum Kulturális Alapítványt és segítoiket, a fesztivál létrehozásáért tett lelkes és odaadó munkájáért.
 
Értesüléseim szerint a fesztiválnak a második nap sem sikerült több hallgatót vonzania, és jelentos ráfizetéssel végzodött a vállalkozás. Sajnálom, és sajnálhatják azok is, akik nem voltak ott. Reméljük, nem adják, nem adjuk fel.
 
András, 1999. október 3., Ultrahang Alapítvány

Cökxpon Ambient Fesztivál a Fonóban

 Idén április 6-án már negyedszerre kerül megrendezésre a Cökxpon Ambient Fesztivál, ezúttal a Fonóban. A fesztivál továbbra is azt a bátor, de szép kezdeményezést folytataja, hogy a budapesti kulturális életben egy hiányt pótol, mégpedig azzal, hogy egy nyugodt környezetet, egy légkört teremt meg a valódi kikapcsolódást biztosítandó.
Itt mindenki megtalálhatja a neki valót, azt a hangulatot és lelkiállapotot, amiben a legjobban képes kikapcsolódni. Végre alkalom nyílik a téli depresszió, vagy a tavaszi fáradtság, kipihenésére, ide jöhetnek a kicsit megfáradt "partyhead"-ek, az otthon nyugalmukat nem lelok, vagy azok, akik egyszeruen egy inspiráló, meditatív környezetet keresnek.
A fesztivál egésze egy hangulat! Az ide betoppanónak erre az atmoszférára kell rálelnie magában, ami nem is lesz olyan nehéz, hiszen az egész Fonó ezt a nyugalmat, és melegséget fogja árasztani. Kezdve az elso, és legfontosabb szabályjal: "Ki ide belépsz, cipodet vedd le!" A teljes kényelmet biztosítják majd a mindenhol elterülo szonyegek, a mindent beborító textilek, és a lépten-nyomon az ember lába alá kerülo párnák! Sot, ennél sokkal több is!
A teljes légkör megteremtése itt nem csak a közel 25 zenészen fog múlni, hanem legalább annyira a design megalkotóin is, és természetesen magán az ide betoppanón is! Ám már maga a zene is a világkörüli utazgatás élményét fogja nyújtani Kiss Erzsi Halandzsa országból (Afrika?, Ázsia?) hozott szemelvényeitol kezdve, Tóth Szabolcs szitáros Indiáján át, egészen Dj Bosi Jamaikát idézo reggae-jéig. Sot Koporos János természetben összegyujtött hangjait is lehetosége nyílik majd hallgatni, akár 12 órán át, az arra vágyóknak! A világutazás élményét dúsítják majd az itt-ott felbukkanó különbözo tánctársulatok - foképp improvizatív - eloadásai is.
A látvány komplex megalkotásán, kisebb nagyobb installációk felállításával néhány textiles iparmovész és a ZUMFILM alkotócsoport munkálkodik majd. Azt pedig, hogy mindez ne csak körülöttünk legyen, hanem belülrol is átélhessük, hogy igazán 3 dimenziósnak érezhessük, a finom teaillaton, és a füstölok illatán kívül a látvány segíti majd.
A színhátzteremben ("Holdkelte") a Vándorvision és Dabi Vj (video jockey) páros 50-es éveket idézo fekete-fehér filmjeinek keverését élvezhetik majd az ott megnyugvást keresok. Vándor Csaba már négy éve foglalkozik különbözo partyk hangulatának fokozásával videójaival, és rövidebb hosszabb Super8-as hurkok felhasználásával, és keverésével.
A teázó ("Rastea") hangulatát pedig, az UTOvízió páros teremti majd meg. Itt a zenéhez illo, a két divat-, és látványtervezo - Homoki Gabriella és Kiss Judit - által kézzel megfestett többszáz dia is hozzájárul majd az általuk létrehozott installációhoz. A páros szintén, kis hijján mozgó képekké varázsolja majd diáit, keveréssel, fókuszváltogatással, valamint egy tükrös-trükkös kaleidoszkóp segítségével. Nem is beszélve a csiszolt kristályok, mint fénytöro segédeszközök felhasználásáról.
Tehát itt a helye mindenkinek, aki a hangulat - azaz ambient - megismerésére vágyik!

Eno to Ambient Dub

by Ric Stewart
 
 
,,...Brian Eno 1972 - ben kezdte karrierjét a Roxy Musicnál billentyűn, szokatlan módon használva az atmoszféra effekteket. Később elhagyta a Roxyt, hogy Peter Gabriellel, Jon Hassellel, Laraayival, Harold Buddal, Daniel Lanois-val, David Byrne-nel és a U2val együttműködve, háttereket készítsen különböző zenékhez. Közben 1974 - ben a Kraftwerk Németországban felvett egy huszonhét perces minimal zenét Autobahn címmel, ami szintén ambient előzménynek tekinthető. Brian Eno 1978 - ban készített Music for airports című lemezét (minimal zene zongorán) nevezik először ambientnek. Az ambient az utóbbi évek fejlődésében a raveből, az acid - houseból és a technoból származó elemeket használja fel. Alex Paterson Orbja a Tangerine Dream, Pink Floyd és Ashra Tempel hangjaiból kovácsolt rave szerű tánczenét. Richard James analóg technikával még gazdagabb álomlátomásokat készített, melyeket főleg ?utazók? értettek. Az analóg effektek használata mérföldkő lett a jamaicai reggaeben, amely gyakran a hagyományos dalstruktúrához keveri a reverb, delay, flanger és echo effekteket. A dance remixek nagy mélységet merítenek a nagypapa dubjából, Lee Perrytől. Perry és kortársai: The Mad Professor, King Tubby és Jah Shaka a 70 - es években ?betörtek? Angliába. Ez a rezgés vonul végig az új ambientes generáción: Tricky, Zion Train, Aloha, Judah és Omega. Az afrikai és az ambient hagyomány találkozása új zenei erőt képvisel (U2 - One Tree Hill, Prince for I - The right way).
 
Brian Eno és "a negyedik világ zenéje"

A Hádékának becézett berlini Képzômuvészeti Fôiskola a közelmúltban egy különös nevu díszdoktort avatott: Brian Peter Georg St. John le Baptist de la Salle Eno, azaz - rövidebb és ismertebb nevén: - Brian Eno részesült ebben a kituntetésben. Doctor mivoltában, azaz mesterfokozatában ettôl senki nem szokott feljebb emelkedni, az aktus mégsem egészen értelmetlen - hacsak nem korszakos szovhozelnököket és egyéb rémembereket részeltetnek benne, amint az errefelé egykor nemegyszer megesett. A talárral és díszoklevéllel történô feldíszítésen túlmenôen az ilyen esemény alkalmat ad az érintettek addigi munkásságának mérlegre tételére. A most 50 éves Eno életmuve nem éppen jelentéktelen és nem is csak egy területre korlátozódik: olyan alkotó, aki a zene muvelésén (elôadásán, kutatásán, szerzésén - és olykor menédzselésén -) túlmenôen képzômuvészetet is muvel; videomunkái és installációi különbözô nagyvárosokban kerültek bemutatásra. Eno mindemellett a Royal College of Arts tanára, aki olykor írásaiban zeneelméleti kérdésekre reflektál. (A 80-as évek elején olvastam egy dolgozatát, melyben azt elemezte, hogy a hangrögzítéstechnika fejlôdése, a többsávos magnók megjelenése miként mozdította elô a különféle könnyu és nehéz zenék kreálását.) Az 1996-ban kiadott, A Year with Swollen Appendicies címu, naplószeru könyvében pedig néha esztétikai fejtegetésektôl sem kíméli meg olvasóit.
 
A pályakezdés persze az ô esetében nem a konzervatóriumban kezdôdött. A hetvenes évek elején Roxy Music nevu együttes alapító tagjaként indult neki a könnyuzenének - ahová egyébként egyenesen a képzômuvészei fôiskoláról érkezett: "az angliai képzômuvészeti fôiskolások feléhez hasonlóan én is otthagytam az iskolát - mondja -, és beléptem egy popegyüttesbe.A popzeneipar tulajdonképpen az angol képzômuvészeti fôiskolából ered, de ezt senki sem hajlandó elismerni. Mindenki úgy tesz, mintha diplomázás után festô akarna lenni. Aztán pedig mennek és gitárt vesznek.
 
Az ilyen pályamódosítás mellett persze szólnak érvek: egyfelôl az a tény, hogy a fôiskolákon tanított "új technológiák" elsajátítása egyúttal a popkultúra eszköztárában is jártassá tesz. Másfelôl a "magas" és "alacsony" muvészetek közötti hierarchia megbomlása, valamint a mufajhatárok általános "fellazulása" is megkönnyíti az egykor távolinak tetszô területek közti átjárást. (Ez egyébként errefelé sem teljesen ismeretlen: pl. a Tyereskova és a Csokonai Vitéz Muhely együttesek tagjai is a Magyar Képzômuvészeti Fôiskolát járták, bár nem feltétlenül tartoznak a honi popzeneipar felfedezettjei közé...)
 
Eno kezdeti könnyuzenei munkássága alig különbözött a korabeli mezônytôl; másokhoz hasonlóan a mufaj köznyelvét és harsány színpadi díszleteit használta. Ám az 1975-ös Another Green World albumán már volt néhány olyan darabja, mely a késôbbi jellegzetes Eno-muvek hangzásvilágát elôvételezte. Az ugyanebben az évben kiadott Discreet Music címu lemeze pedig nyilvánvalóvá tette, hogy a klasszikus zenei kultúra is fontos inspirációs forrását jelenti : az album javát a Bach-kortárs Johann Pachelbel egyik kánonjára írt három variációja tölti ki. Eno azonban nemcsak a barokk komponisták társalkotójaként jelentkezett, hanem együttmuködött nem egy kortárs "könnyű és "kísérleti" zenésszel: David Bowie, Laurie Anderson, David Byrne, Gavin Bryars alkotótársa volt; Jon Hassellel pedig közösen kezdte "a negyedik világ zenéjének" kidolgozását.
 
Nekem úgy tunik, hogy Eno munkássága az Ambient-sorozattal vált korszakos jelentôséguvé. Ebben a képzômuvészeti land art irányzatával távoli rokonságot mutató zenei vonulatban az akusztikus táj példátlan intenzitású muveit alkotta meg. A fellépését megelôzô évtizedek kortárs zenéje fokozott figyelemmel kutatta a konkrét hangokat, a zeneiség elemi formáit és a csend - hang viszonylatokat. Míg John Cage a tárgyak neszeibôl, az utca zajából formált zenemuveket, Eno annak a technikai-tárgyi környezetnek az atmoszférikus darabjait alkotta meg, melynek súlya a század végére egyre meghatározóbbá vált. A környezet-sorozat elsô darabja, a Music for Airports (1978) az építészek által áramlat-tereknek nevezett átmeneti zónák egyikét "zenésítette meg". A közel órás darab a légikötôk tágas tereinek és várakozásteli üres idôinek lírája. A zenei történéseket nélkülözô, lassan eltolódó akusztikus falazatok huvös technikai távlatokat vonnak a hallgató-várakozó köré. Eno, mint mondja, szeret "nagyon hosszú lemezeket csinálni, amelyeken alig történik valami. Azt hiszem, hogy ez egy pozitiv hozzájárulás a civilációhoz." Ennek a szándéknak a jegyében készültek az Ambient-zenék további darabjai, a Music for Films és a Plateau of Mirror is. A finom szövésu hangfürtök mikrotörténései álombéli tájakra vezetnek át. Ez az akusztikus tájköltészet a sorozat 4. darabjában ( On Land, 1982) tetôzik, majd a holdraszállásra utaló Apollo-albumon (1983) földöntúlivá fokozódik.
 
Eno a környezet hangjainak kutatását és kreatív keresztezését a különféle világtájak zenéire is kiterjesztette. A David Byrne-nel készített My Life in the Bush of Ghosts (1981) albuma a világzene egyik korai, és kivételesen jól sikerült muve. A minimál- és rock-elemekre épített akusztikus kollázsba Libanon leányainak szólamai éppoly jól belesimulnak, mint a "kommunista agitátorok és más mészárosok" ellen szónokló amerikai elektronikus evangelizátor tirádái. "Szeretem a színeket és a hangokat - mondja. - Olyannyira szeretem, hogy idôm nagy részét velük szeretem eltölteni."
 
Eno munkássága egyébként korántsem ezoterikus: kicsiny szegletét még azok is ismerik, akik egyébként nem hallgatják a zenének azon határterületét, amelynek kiterjesztése nem kis részben neki köszönhetô: hat másodperces Microsoft Sound címu muve ui. a Windows 95 program szignálja...

Gulácsy Lajos életre kelt cukrászdája

a Budapesti Nap írása

Létezik egy, a megszokottaktól eltérő szórakozási alternatíva: hangulatos, füstölőillatú környezetben az ember párnákon elheveredve zenekarokat hallgathat, teát szürcsölhet, vetítéseket nézhet, de az sem baj, ha mindeközben elszenderedik. Nevezzük ambient mozgalomnak, de a dolog korántsem ilyen egyszerű.

Elöljáróban figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy az alábbiakban egy sor fura fogalmat fogunk megmagyarázni.

A mozgalom egyik ismétlődő rendezvénye a Cökxpon Ambient Fesztivál, melynek háttérben a Zum Alapítvány áll. Célja a különböző művészeti ágakban alkotók összművészeti tevékenységének támogatása. Az Alapítvány mögött a kitalálók állnak, nevezetesen Cserepes Panni és Benkő Marcell.

Szigetelőknek és az éjszakai flaszter koptatóinak bizonyára ismerősen cseng az ambient szó (jelentése hangulat, környezet). A Brian Eno nevével fémjelzett fogalom valójában olyan kísérleti zenélést takar, mely az atmoszférák világába repíti a hallgatót. (U2, Pink Floyd rajongók előtt nem kell bemutatni.)

Az ambient szó tisztázása után egy újabb, de már nehezebben kiejthető betűsorba botlunk: Cöxpon. Hangzása megtévesztő, valójában magyar licence: Gulácsy Lajos festőművésztől ered. Az ő álomvilága volt Nakonxipán. Ebben a különös álom-államban létezett egy Cöxpon nevű cukrászda, ahol például marcipános árpakását lehetett kapni.  

Kíséreljük meg kibogozni a gordiuszi csomót.

Az egész valamikor öt évvel ezelőtt kezdődök, amikor is fent megnevezett fiatalok megalapították a Zum zenekart, és nem rettentek meg attól, hogy a fellépések során megszólaltassanak legalább negyven hangszert. Kitűnő tanítómesterük Magyar Péter volt, a legendás Európa Kiadó dobosa, első lemezüket pedig a Bahia adta ki.

A speciális hangeffektusokkal és látvánnyal működő zenekar jelentette az alapot. Erre épülve alakultak ki az Ambient Fesztiválok, az első ’99-ben a Trafóban.

  • Nehezen befogadható zenéről van szó – emlékezik a kezdetekre Panni. – Ezért arra gondoltunk, hogy könnyebben menne ez a folyamat egy otthon megszokott, kényelmes környezetben. A cél egyfajta meditatív állapot megteremtése volt: ahol ellazul az ember, elengedi magát.
  • Az előadások átfolynak egymásba – veszi át a szót Marcell. - Egy vetítés után például nincs taps, ami elvonná a figyelmet, így más részletek kerülnek előtérbe
  • Nem éreztük jól magunkat a személytelen szórakozóhelyeken – folytatja Panni - Létrehoztuk saját otthonunkat nagyban, kibővítve.

Szerettek volna egy helyet, ami minden elemében egységes hangulatot sugároz – a párnáktól, a füstölőn át a kifeszített színes sálakig. A megvalósulás még várat magára, de bérelnek egy műhelyt, mely próbateremnek éppen megfelelő, nagyobb tömegek befogadására viszont nem alkalmas. Panni és Marcell állnak a fesztiválok hátterében, de ha szükséges, több tucat embert mozgósíthatnak. (A Szigeten pl. ötszázan vettek részt a sátor működtetésében.) Panni „főállásban” intézi az ügyeket, Marci egy hátrányos helyzetű gyerekeket foglalkoztató iskolában dolgozik. Elmeséli, hogy a Zum zenekar éppen átalakulási folyamaton megy át. Nemsokára elkészül az új formáció, mely kicsivel közértehetőbb, pörgősebb lesz. Végül megtudjuk, hogy a mozgalomnak van még egy oldalhajtása: a Zum film. A Szellemkép Szabadiskola elvégzése után ugyanis maguk az alapítók is szívesen el-elkalandoznak különféle művészetek világaiban.

KERET: Május 3-án a Gödörben tartják a következő Ambient bulit.

Mesék a cukrászdából

Egy hely, ahol a közönség is alkot
Valahol a Boráros tér lepukkant aluljárója mellett létezik egy mesebeli világ. Egy masszív, határozott kísérlet a közösségi lét-tér megteremtésére, egy puha, osztályon kívüli menedék mindazoknak, akik egy kicsit is értékelik a kiszállás varázsát. Spirituális értelemben vett érzet-barlag – ambient, ha úgy tetszik. A világot Gulácsy Lajos álmodta még a múlt század elején, aztán néhány évtizeddel később jött egy kislány, akit egy életre elbűvölt Na’Conxypan cukrászdája, és lám, mára valóságot kovácsolt az álomból: a Cökxpôn létezik, ebben az esetlen valóságban próbál egyensúlyozni, adni magából mindenkinek.
 
A történet majd’ tíz éve kezdődött egy ZUM nevű, kísérletező zenei formációval, melynek az időközben felcseperedett kislány, Cserepes Panni (a.k.a. Pupilla) is tagja volt. Akusztikus „zajkeltő” eszközeikkel tudtukon kívül olyasmit hoztak össze, ami addig nem létezett errefelé: a Brian Eno féle ambient hazai galaxisa formálódott kezeik alatt. A társaság persze nem elégedett meg önmaguk szórakoztatásával, hiszen már akkor érezték, hogy itt valami többről, egy közösségről lehet szó, ami köréjük szerveződhet.
Így jött létre a Cökxpôn Ambient Társaság, hogy összegyűjtse a kortárs spirituális alkotókat – akár festenek, akár zenélnek, vagy szerepekbe bújnak, esetleg táncolnak. Hamarosan szőnyegekből, illatokból, párnákból és lágy fényekből kovácsolt Ambient Fesztiválok sora következett: hol a Trafóban, hol a Szigeten, hol a Kortárs Művészetek Házában teremtettek egy-egy fiktív – tér és idő nélküli – valóságot, amely testi-lelki-szellemi élménnyel ajándékozta meg az alkotókat és közönségüket – egyszóval: a közösséget.
2007-ben aztán új fejezet kezdődött: a Boráros tér mellett, egy régről a tetőn felejtett „Kedvenc” felirat alatt megnyílt a Cökxpôn Café Theatre. Mindennapos Ambient Fesztivál volt a – kissé naiv – elképzelés: legyen egy állandó hely, ahol az időközben létrejött közösség naponta találkozhat, összejöhet, s ha kedve tartja, alkothat.
- Hamar kiderült, hogy ez a szép elgondolás a gyakorlatban nem működhet. Egy állandó helyszín üzemeltetése teljesen más, mint évente háromszor összehozni a spiritualitásra nyitott embereket. Itt pont a spiritusz az, amit alá kell rendelnünk a szigorú és sokszor kegyetlen piaci elvárásoknak, különben lehúzhatjuk a rolót – mondja Panni.
Emiatt valamelyest új célokat kellett kitűzniük, hogy hosszútávon is sikeresen evickélhessenek a totális szabadság és konvenciók közti szűk határmezsgyén. Mindezt persze úgy, hogy továbbra is teret adjanak a kísérletezésnek, mindannak, ami egy kicsit más, egy kicsit újabb, egy kicsit nyitottabb, mint a többi.
A képlet egyszerű, a megoldás annál bonyolultabb: jöhetnek az ígéretes – vagy annak tűnő – amatőr zenekarok, ám ez önmagában kevés a fennmaradáshoz, hiszen ők – bármennyire jók is – kevés embert vonzanak. Ha pedig nincs ember, nincs fogyasztás, anélkül nem megy a pult, bevételek nélkül pedig a hely.
- Októbertől elindítjuk a „Cökxpôn befutó” névre keresztelt projektet – kezdte a közeljövő terveit ismertetni Pupilla – Szerdán és csütörtökön is kinyitjuk az alagsori koncerttermet, hogy esténként az ismeretlenebb formációk, dj-k is kipróbálhassák magukat. Mindez persze nem jelenti azt, hogy bárki színpadra léphet, az öncélú művészkedést igyekszünk kiszűrni. Bízunk benne, hogy ily módon szép lassan kiderül: mire vevő a közönség. Akit megszeretnek, az később átkerülhet a pénteki-szombati „fő műsoridőbe”, ahol már most is az underground szcéna ismertebb szereplői lépnek fel. Ha pedig minden jól megy, novembertől kéthavonta újra ambient fesztiválokat szervezünk és egy napra összművészeti édenkertté varázsoljuk a helyszínt.
S hogy minderre miért van szükség? Nos, ma Magyarországon igencsak belterjes a zenei szórakoztatóipar, az emberek rendszerint csak arra mennek el, amit már ismernek. Quimby, Kispál, Korai Öröm nagyjából a menü tíz éve, mindenki ismeri őket, de vajon ki hallott már a Pink Floydot megszégyenítő pszichedelikus rockzenét játszó Clairvoyance-ról, vagy az elektroakusztikus popzenét csiholó Eat Me-ről? A Cökxpôn most ezen szeretne változtatni, persze a java rajtunk, közönségen múlik, hogy mennyire merünk nyitni az új felé – ők ugyanis már megtették.
 
 
((keretes))
Nyugalom-szigetek
A külföldiek tanulhatnak tőlünk
 
Ebben az évben nem egy – különböző stílusú – fesztivál hátsó szegletében tűnt fel a párnákkal, mécsesekkel, otthonos atmoszférával csalogató Cökxpôn. Először debütáltak a Hegyalja Fesztiválon, Dádpusztán a külföldön is elismert goafesztiválunk – O.Z.O.R.A. – chill-szekciójában jelentek meg, de persze nem maradhatott el a hagyományosnak számító szigetes ambient sátorkert sem. Cserepes Milkával, a Cöki programszervezőjével(?) az itt szerzett tapasztalatokról beszéltünk.
 
Kultusz: Hogyan fogadták az emberek egy – alapvetően – rockzenei fesztiválon az ambient környezetet, ahol ráadásul még alkoholt sem kaphatnak?
Cserepes Milka: Természetesen sokan meglepődtek, kicsit mintha nem értették volna, hogy hova is csöppentek. Néhányan aztán hamar asszimilálódtak, lehevertek a szőnyegekre, párnákra, teát szürcsölve lazítottak, hallgatták a zenét, szóba elegyedtek egymással. Mások – és sajnos ők voltak többen – csak benéztek, esetleg megállapították, hogy „hűdeérdekes”, aztán sarkon fordultak, és nem láttuk őket többet. A hegyaljás megjelenéssel csak annyi volt a célunk, hogy valami újat mutassunk az embereknek, hogy megérezhessék az ambient ízét, de ez végül nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Arról nem is beszélve, hogy semmiféle támogatást nem kaptunk a szervezőktől – holott mi is komplett helyszínként, úgymond szolgáltatóként voltunk jelen –, így a tokaji kiruccanás totális buktával zárult.
 
K: A Sziget viszont már bejáratott helyszín, hiszen 2000 óta építitek fel a sátorkertet. Milyenek az itteni reakciók?
CsM: A Sziget teljesen más történet, sokkal nagyobb a helyszín, sokkal több és többféle ember jön. Persze mi is igyekszünk ilyenkor külföldi fellépőkkel, zenészekkel, táncosokkal, egyéb színpadi produkciókkal színesíteni a programot, tulajdonképpen egy kis fesztivált csinálunk a nagyon belül. Ami igazán érdekes, hogy leginkább a külföldiek rajonganak a helyért. Azt gondolnánk, hogy Hollandia például tele van a mienkhez hasonló terekkel, helyszínekkel, de ez koránt sincs így! Idén az egyik hágai fellépőnknek, Moosznak annyira megtetszett a Cöki, hogy elhatározta: odahaza ő is összehoz valami hasonlót.
 
K: És mi a helyzet Ozorával? A többitől merőben eltér a helyszín, más a műfaj, no és az egész környezet.
CsM: Valóban, Ozorát nem lehet mihez hasonlítani. Ott ugyan „csak” a chill-out színpad dekorációját készítettük, illetve egy kis shopot, ha úgy tetszik: partyszervízt működtettünk, de ezzel együtt azt mondhatom, hogy az összes fesztivál közül ez állt a legközelebb hozzánk. Valamiért itt sokkal nyitottabbak, közvetlenebbek, kedvesebbek az emberek, mint máshol, nem rohannak egyik programról a másikra. Szánnak időt arra, hogy megálljanak és kiszálljanak pörgésből egy kis időre. Másrészről pedig a szervezők – csakúgy, mint a Szigeten – anyagilag is elismerik a munkánkat, amire a budapesti nyári holt szezonban szükségünk van, különben nem tudnánk fenntartani a Boráros téri kávézót.
Benke Hunor
www.kultusz.com

ORGIAMBIENT - Útibeszámoló Meseországból

2001. április 13. 13: 09

Mi ez a marhaság, hogy a cipot a bejáratnál le kell vetni? Meg mi ez, hogy nagy párnák, zegzugosított helység, mécsesek, gyertyák, és mindez az ambient kultúra terjesztésének céljából? Meg úgy egyáltalán, mi ez a nagyon furcsa név és nép, aki ide vetodött a nem olcsó beugró ellenére? Meseországot ígérni, furcsa figurákat, illatokat, fényeket, dallamokat, egzotikus teákat...Szörnyek és tündérek kavalkádját is ígérte az elozetes, és mindezt csak mellékesen, a szórólap egyik sarkában eldugva.

Bármit is ígért az elozetes, a szórólap, a Zumfilm honlapja , csak az tudja, mirol szól ez az egész, aki megélte. Mondhatnám úgy is, hogy minden szó felesleges lenne, mert ezt át kell élni, de mivel nekem errol írnom kell, hát megpróbálom szavakba önteni azt az intenzív audio-multi-vizuál-élményt, amirol vagy lemaradtatok, és most azért olvastok róla, vagy nem, és akkor azért ajánlom figyelmetekbe.
Cipot le, jöjjön be. Már egészen kitavaszodott, egyáltalán nem zavaró, hogy kint kell leadni a cipot. Egyórás huzavona, mert a nevünk nincs a listán, futkosok a szervezok után, végre megvan egyikük, végre el van rendezve. Nemhiába került ennyibe a jegy: ennyiért valóban biztonságban érezhetted magad, minden szempontból. A lány, az egyik szervezo, mivel o nem tud semmirol, mármint a nevünkrol a sajtólistán, végigmér, kikérdez, (a legnagyobb jóindulattal), megnéz magának, rendesen, mert (gondolom) tudja, hogy ha valaki errol akar írni, annak meg kell(ene) engedni.
Késobb, az est folyamán, a színpadon is újra láthattam Pannit, és mivel zenéjével teljesen elbuvölt, kétszeresen hálával tartozom neki.
A félórás rohangálás után pedig végre elindulhattunk. Utazást, jobban mondva: sok pici utazást ígértek a szervezok, és mitadisten megkaptuk. Az elso zegzug kint van, szabadég alatt. Festett anyagok, vetítok, valami nagyon furcsa rajzfilmek, és a zene is teljesen más hangulatot áraszt. Gyanítom, milyen érzés lenne nyáron ebben a zegzugban üldögélni... Középen egy hinta. (Mikor is láttam utoljára hintát egy bulin ?!) A hintán néha ilyen angyalkák röpködnek, szerteszét, és a zene, a vetített képek, máris megszédítenek: úristen, ha itt ilyen, mi lesz a következo teremben?
Belépünk a Csigateaházba. A Fonó teljesen átvedlette magát: faltól falig padlószonyeg, mécsesek, gyertyák, nagyon halovány, otthonias fények. Emberek a földön, teáznak, cigarettáznak. Füstölok, illatok. Hamutálak, cigaretta. Hirtelen még erosebben beleszédülök: ezt a helyet keresem már mióta. Hazaérkezos érzés tölt el. És láthatóan másokat is, de erre még visszatérek. Szól a reggae, dubosítva, vagy simán, rákeverve, vagy önmagában, elárasztja a termet. Már többen is táncolnak. Izegnek, mozognak. Csemegézhetsz a CD-boltban, leheveredhetsz a párnákra, mehet a duma is.
Átmegyünk a pajtába. Teljesen pofára esek, csak úgy kell magam összecsipkedjem, darabonként. Az eloadásokkal és táncházbulikkal megismert terem ezúttal egyik teljesen más arcát mutatta meg nekünk. (Nem gyozöm eleget dicsérni ezt a helyet, mármint a Fonót...) A Dj-pult szinte a terem közepén van, elérheto, emberi távolságban. Csak azért van mégis magasabban a Dj, mert te a földön ülsz, o pedig valami kisszéken, vagy mert éppen annyira szereti ezt a fajta zenét, ezt a bulit, ezt a (mese)világot. Éppen ezzel az emberi arculatával üt el ez a rendezvény a többitol. Bár hangos a zene, könnyen tudsz beszélgetni társaiddal. Bár sokan vagyunk, nincs tömegnyomor, elférünk, mert mind ugyanazért jöttünk ide. (Olyan, hogy valaki esetleg beléd kössön, eszedbe sem jut...) Bár mind a táncszínház, mind az improvizatív dobkoncert teljesen megüti a kortárs jelzot és mércét, csak a bizalmadat kell megelolegezd a fellépo muvészeknek, és valóban magukkal ragadnak, valahová áthelyeznek. És ha már ott vagy, csak körbe kell nézned Meseországban, a magad gyönyöruségére és élvezetére. Manók, tündérek, mostohák és édesek, ritkán lehet látni ennyi féle embert egy célból összegyulni. Valóban egy kultúrába nyerhettünk betekintést, ahogy ígérték. Mondhatni ezen az estén veszítettem el e kultúra tekintetében a szüzességemet, végérvényesen. (Nem tudom, hogy most örülnöm kell, hogy ez a fesztivál ilyen ritka, vagy szomorkodnom...)
A terem közepén, vagy mondhatnám egyértelmuen a középpontjában, ott függ Indra hálójának egy miniaturváltozata. Kis tükrök szövedéke, egymásba kapcsolódva. Mindenik tükörben ott tükrözodik az összes többi, egyenként és külön-külön is, mintegy így szimbolizálva az egészt és a részeket, külön-külön, és egyszerre. Jöttek-mentek az emberek, ki-ki befeküdt alája. Megnézni magát, szembenézni magával, meg még ki tudja miért. Íme, ez volt az egyik kis világ, a Meseországon belül. Sikerült a csillagos eget is becsempészni a terembe...(A hagyományos diszkóban ezt a szerepet az a kistükrökkel kirakott gömb tölti be, teljesen más funkcióval, persze.)
Máris jött a másik világ, váratlanul, egy égo neoncsovel a kezében. Egy tündér, egy no, akirol nem tudni, jó-e vagy sem, de olyan táncot lejt, hogy mindenki felül mámorából. Aztán jön egy manó, egy férfi, még furcsább mozdulatokkal. Elbeszélgetnek egymással, egy másik nyelven, ami csak az övék, egymásnak adogatva a fényforrást, de mivel mindezt néhány méterre (centire) teszik tolünk, (a közönségtol), ha hallgatózol, meghallod, mirol csevegnek. És hogy helyesbítsek, nincs is itt olyan, hogy közönség. Mert akár én is felállhattam volna, szót váltani velük, akár a tánc nyelvén is, ha felérnék hozzájuk. (De mint minden nyelv, ez is csak ismereteket és gyakorlatot igényelne...)
Aztán belibeg Amira, a hastáncosno. Úgy mozog, hogy csak úgy küzdök a hormonjaimmal. Ne ilyen dáridós cici-hastáncra gondoljatok, ez a No tudja, mirol szól a has tánca. Sok apró világ, mesés alakok, és mindez az egységes környezet jegyében, ahol a fellépok, a muvészek, a zene és a közönség együtt, közösen teremtik meg a hangulatot. Csak azért nem volt tánc a nagyteremben (mert erre a zenére is lehet ám táncolni, sot, még csak erre lehetne igazán...) mert a jelenlévoknek így jött. Várom a következo ambient-bulit, ahol pl. ebben a mesében utazva is felállunk majd táncolni...
És a DJ-k? Mit is mondhatnék...Eleve, az ambient muzsika jellegébol fakadóan minden Dj-nek egy másik arcát fedezhettük fel. Mert most inkább a hangok, az effektek, az egyszerubb dallamok és ritmusok dominálták a teret. Az EstFM jól ismert Varázsszonyegével érkezett Dj Kaszi nyitott és zárt, o üdvözölt érkezéskor, és o búcsúztatott távozáskor. Érkezés és távozás között pedig hangorgiáztunk, mondhatnám, hogy értheto legyen. Palotai Zsolt valóban Palotai Zsoltként volt jelen, és nem mint Dj Palotai, bár most is a lemezekkel volt elfoglalva. Hogy mi ült ki az arcára, míg játszadozott, azt sem elmondani, sem képre venni nem lehet, és nem is szabad. El-elmerengett valahol Meseországban, egy-egy cigaretta között, olyan emberi közelségben, ahonnan látható volt: valóban o is nagyon szereti ezt a zenét, ezt a világot, és amit ezen az estén velünk megosztott, az valóban nagyon személyes. (Ha jól emlékszem az o szettjében csendült fel Süsü is, mint a special guest.)
AMB is megtette jelenését, jellegzetes fejformájával, kedvenc zenéivel. A pajta musorával párhuzamosan a teaház mellett folyamatosan nyomták a ritmusosabb muzsikát, ezen az éjszakán ott volt az igazi táncparkett.
Reggel felé néztem szét igazán, hogy kik is fekszenek-könyökölnek-teázgatnak körülöttem. Furcsa, különös népség, akiket ugyanaz a furcsa, különös közös élmény kötött össze egy éjszakára: hazaérkeztünk egy kicsit, ismeretlen régi ismerosökhöz, lelki rokonainkhoz, szót váltani stb. A Zumfilm szervezoi otthont teremtettek nekünk, egy éjszakára, örökre. Csak dicsérni lehet a munkájukat, hogy egyáltalán megosztották velünk a világukat, mert ez már az elso pillanattól kezdve nyivánvaló volt, hogy a maguk gyönyöruségére teremtették meg ezt a világot, minket csak beengedtek, jobban mondva meghívtak. És ha valóban az ambient-kultúra megismertetése volt a cél, feladatukat a leheto legjobban teljesítették. Akiben a Music for Airports annak idején valami megérkezés-érzést váltott ki, annak ajánlom ezt a világot. Aki pedig csak keresgél, mondjuk, önmagát, annak még inkább. Mindenkinek, de elsosorban dohányosoknak.
Egy (hang)kikötorol meséltem, ahol sokféle hajó lehorgonyozhat, szinte ingyen. Egyetlen éjszakára hagyd magadon azt az álomfátylat, amihez nap mint nap hutlen kell lenned, a józanságnak nevezett délibáb érdekében, mert amit itt kaptunk, az csak ahhoz a Kolumbusz-érzéshez hasonlítható, mint amikor eloször láttál Holdkeltét, gyerekkorodban. Brian Eno repülotere, Kolumbusz kikötoi, mindenféle furcsa, különös népséggel. Ha láttál már gyermeket rácsodálkozni a világra, és hiányzik az érzés, kérdezz rá az ambientre, bátran, mert nem fogsz csalódni.
Ambient fesztivál, Fonó Budai Zeneház, 2001, április 6.

szötske
 

Utolsó gondolatok az ambient sátorban

 NOL - 2002. augusztus 7. 17:52 - Szerző: BiL
 
Cöxpon Ambient sátor. Amire a külföldiek azt mondják, hogy ilyen sehol nincs. Feküdni tömegben, merengeni, teázni, mondani valamit, csak úgy. A NOL elheveredett és meghallgatta az ott pihegők néhány önkéntelenül feltörő gondolatát a sziget utolsó estéjén, mielőtt elmosta az eső az egészet egy évre.
 
Új műfaj született, nem színház, nem diszkó, nem mozi, nem kocsma. A Cöxpon Ambient sátorban a cipőt még az előtérben le kellett rakni, a program: elmélázós zene, párnák, félhomály. Rendkívüli felfedezés, a közönséget egymás felé fordítja, önmaga szemlélőjévé teszi. Ez a program biztosan érdekesebb, mint mondjuk a Madách Színház összes előadása, tehát megérne legalább akkora helyet a belvárosban. De a szórakoztatóipar még nem fedezte fel.
 
Sziget a hetedik napon, mielőtt vissza kell menni oda, ahonnét ki-ki ide jött, ahol minden kicsit más, mint itt. Ebben az emelkedett pillanatban arra voltunk kíváncsiak, hogy mi jár az emberek fejében, mi a saját műsoruk párnán fekve a hatalmas térben.
 
Neki a németek jutottak eszébe
 
Két német lány gondolatai iránt érdeklődtünk, akik gyékényfalnak dőlve feküdtek a sátor nyitott részében, hatalmas erkélyre emlékeztető térségben.
 
- Furcsa, hogy ennyi német van itt. Az ember elmegy külföldre, hogy ne lásson németet? Igen, tulajdonképpen nem szeretem a németeket, pedig német vagyok. Nem szeretem a történelmünket, például? Mindegy, nem szeretem azt, hogy ilyen hangosak, besöröznek és üvöltöznek, ti mit gondoltok a németekről? Meg folyton pénzt költenek, pénz, pénz, attól függ az emberi méltóságuk. Nem vagyok tipikus német. Nem vagyok olyan gyors. A magyarok lassúbbak. És kedvesek. Szeretem ezt itt.
 
Krúdy nem csodálkozna ezen a német lányon, én azonban nem értem őt, vagy talán mégiscsak ő látja jól, és mi még mindig őrzünk valamit abból a nyugalomból, amit Krúdy is már csak siratott?
 
- Nem láttam semmit Budapestből? Pedig ha utazom, mindig szétnézek. Nem láttam semmit a magyar kultúrából. Szeretek utazni. Ha lenne pénzem?
 
Magyarok pénzről
 
Két lány a Kereskedelmi Vendéglátóipari Idegenforgalmi Főiskola karról. Cigarettával a kézben arról érdeklődnek, hogy hová sorolom magam politikailag. Aztán megmondják, hogyan kell pénzt keresni.
 
- Tudod, én baloldali vagyok, a barátnőm jobboldali, és együtt dolgozunk egy vállalkozásban, és ez így nagyon jó, mert akkor ha baloldali partnerral kell tárgyalni, akkor is bejön, ha jobboldalival, akkor is.
 
A baloldali lány magas, és szép fekete a haja, a jobboldali lány alacsony.
 
- Én nem vagyok zsidó, de tudom, hogy a zsidók nagyon értenek a pénzhez, és ők mindenkivel szót értenek - elmélkedik a jobboldali.
 
Az ember felébred a sound checkre
 
(kép: NOL - Krumpli Béla)
- Az a nő magyar lehet. Biztos magyar.
 
Két német fiú heverészik kicsit odébb, és azt gondolják, hogy az a szőke, olajbarnabőrű lány, aki éppen szedelőzködik a kislányával együtt, biztos magyar. Mert a budapesti nők ilyen szépek, mondják. Az egyik német fiú a barátnőjére is gondolt közben, akitől éppen SMS-t várt.
 
- Csodálkozom, hogy este is ilyen sokan vannak itt. Mindig reggel jöttünk, és csak most, az utolsó napon néztünk vissza este is. És azt gondoltuk, hogy ez egy reggeli hely. Tudod, az ember felébred a sound checkre tizenegy óra felé, lezuhanyozik, végigsétál a parton, nézi a vizet, vesz egy kávét és aztán leheveredik itt, az ambient sátorban. Te, mi az, hogy Cöxpon? Szóval így kezdtünk minden reggelt, heverésztünk itt, a napon, jaj, csodás volt? Németországban nincs ilyen hely. Vagy van, de nem ilyen. És most még maradnék három hetet, legalább?
 
Itt, amikor az ember ellazul, és a gondolatinak szabad folyást enged, mindenki azt a műsort kapja, amit megérdemel. Még sokféle műsor esett meg ugyanebben az időben, az ambient sátorban, miközben befejeződött a sziget.

Valahogy lassabban terjednek a hangok mint máshol...

Cökxpôn Café, 2007 tél
 
"Hétfő óta beteg vagyok, ha a szombatot és a vasárnapot nem vesszük figyelembe. Kedden meggyógyultam picit, aztán péntekre megint lebetegedtem. Úgy terveztem, délután majd jó sokfelé sétálgatok, és sok mindent megnézek, mi kell nekem. Ezt sajnos nem sikerült megvalósítani, azért tisza boltban és a deákon az ékszeres csináldmagad néninél úgy éreztem muszáj látogatást tennem. A tiszában vettem egy szép cipőt, ami még nem kényelmes, mert a kis vadóc még nincs betörve. És vettem egy kis retikült, ami nem kicsi hanem nagy, foltozott, és nem a hónom alatt hordom. És persze nem sminkkészletet tartok benne. Ez a rudi-féle retikül:) a vásárlás közben találkoztam ferivel, és együtt hazamentünk. Nagyon fájtam, este mégis vissza akartam menni a belvárosba, ha már megígértem és annyira nagyon el is terveztem. És akármilyen fáradt is voltam, megérte a hosszú utat az egész. Nagyon vágytam rá, hogy újra a cökxpón falai között érezzem az illatot, a színes textíliákat és a puha párnákat.. a teájuk nagyon finom, pedig cukorbeteg. És szerencsére laktóz érzékeny. Szandi, dorothy, feri, és később kriszti és két barátnője ültünk körül egy pici asztalt, két és fél óra pihenéssel és leeresztéssel volt teli. Jót tett a meleg, puha és barátságos hangulat. Vajon egész na’conxypan-ban ilyen lomhák a rezgéshullámok? Vagy csak ennek a kávéháznak az atmoszférája sűrűbb észrevehetetlenül? Valahogy lassabban terjednek a hangok mint máshol, a zene ennek ellenére mégis hangos. De csak kellőképpen. amolyan szelektív rezgésgyűjtés. A térnek pedig belül nincs vége, a kávéháznak mintha nem lennének határai, csak az ablak növényektől még el nem fedett része és a néha kinyíló ajtó jelzi, hogy van vége. egy dobozban vagyunk, ami van annyira kibélelve, hogy –igaz, nem tűnik nagynak-, mégis úgy érzi az ember, végtelen tér. Tényleg nem a térfogat miatt, hanem a falak láthatatlansága miatt. Plafon alatt ülsz, még sincs vége fölfelé a helynek. Ha hátradőlsz és felnézel, teljesen olyan érzés kerít hatalmába, amilyen csak mesékben és filmekben van a szereplők arcára írva. Felrepülsz –vagy felmászol?, és nincs teteje a doboznak, nem, nincs nyitva, ott a sok színes anyag, amibe beletúrhatsz, megfoghatod, nem kemény egyik sem, nem határozott, és át tudsz rajta menni. Mint a lyukas szekrény ami titkos átjárót rejt az ajtaja mögött. Mintha át tudnál menni az anyagon, tovább, akármeddig. De nem mesében és nem is filmben vagy, hogy odáig feljuss, olyan hosszú létrája nincs a doboz csaposának. Nem csalódsz, szereted a finom rejtélyeket. Amiket nem kell megfejteni, mert elveszítik szépségüket. A doboz nem csak felfelé, lefelé is folytatódik. Egy nagy darab aranyos cökxpón-bácsi elkéri a cipődet, biztos, hogy vigyázzon rá, nem tudom, nem mondta meg, mondjuk nem is kérdeztem a begyűjtés okát, hiszen imádok mezítláb lenni. Úgy szabadabb az ember. És természetesebb is. talán na’conxypan-iak is így gondolják, ezért ez az intézkedés. Mindenesetre jó dolog. Meredek lépcső, nem értem mért. Talán mert a lenti világ messze van, a lépcső meg nem lehet sokkal hosszabb, csak meredekebb, különben nem férne el ezen a helyen, másnak kell teret hagyni, annak, ami fontosabb. A sok babzsáknak, párnának, fotelnek, szőnyegnek, kendőnek és mécsesnek. A színpadig mókás az út, puha szőnyeg, emberek szanaszét a tér szélén, a zene előtt senki. Odaültünk. Mindannyian, és a falnak támasztottuk a hátunkat. Én mégsem, mert eszembe jutott, hogy ott a mindent megörökítőm (kár, hogy az illatokra nem emlékszik), úgyhogy fényképeztem. Körbe és mindent, meg is mutatom. A zene a szokásos szívet ringató mindenféle lelki állapotokat javító boldogító dub és valami hasonló, amire nem tudtunk elég időt szánni, mert el kellett indulnunk hamar, hogy elérjük az utolsó buta tömegközlekedő eszközöket.. remélem, mielőbb folytatódik az álom..:) csodás egy hely ez a cökxpón."
Rudi